2010. március 5., péntek

Tőkés László: közös titok kapcsolja össze őket, amit meg kell törni

Tőkés László: közös titok kapcsolja össze őket, amit meg kell törni – LISTA

erdely.ma
2010. március 05.

Két előző alkalommal a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate azon tisztjeinek, illetve ún. tartótisztjeinek a neveit tettük közzé (99 + 37 = 136), akik a Romániai Református Egyház szolgáit, valamint a velük kapcsolatban álló személyeket követték és tartották megfigyelés alatt.

http://erdely.ma/uploaded/images/1239103_nagy.jpg

Az előbbi években azon egyházi személyeknek, illetve lelkészeknek a neveit hoztuk nyilvánosságra – és azonosítottuk fedőneveiket –, akik informátorként figyelték meg kollégáikat, és szolgáltattak adatokat róluk, illetve környezetükről.

Ez alkalommal a tartótisztek és a kezükön lévő ügynökök, valamint az általuk megfigyeltek névjegyzékét bocsátjuk a sajtó rendelkezésére – szám szerint 40 tételben –, a kiegyensúlyozott tájékoztatás céljából és a Securitate kapcsolati rendszerének, annak természetének és működésének jobb láttatása érdekében.

A tisztek és – volt – kollaboránsaik neveit egyként titok fedi. Ez a közös titok kapcsolja össze őket, illetve a titok megőrzésének közös érdeke. A többnyire kényszerűségből együttműködésre vállalkozott, kiszolgáltatott személyek húsz év után is ezenképpen vállalnak cinkosságot egykori megnyomorítóikkal, és emezek „fogságában” maradva, velük együtt őrzik tovább a múlt titkait. – Ebben áll a cinkos áldozat szerepének anakronisztikus és tragikus volta.

Márpedig az egyház, illetve a társadalom megtisztulása s a közbizalom helyreállítása érdekében a titkot szükségszerűen meg kell törni, a múltat be kell vallani, a felelősséget meg kell állapítani. A bűnbánat és a bűnbocsánat, másfelől az igazság- és a jóvátétel útjára csak ilyenképpen léphetünk reá.

Nagyvárad, 2010. március 5.

Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája



Nincsenek megjegyzések: