2010. július 8., csütörtök

A soha nem használt magyar nagycímer nyomában

Altenburger Gusztáv nagycímerterve

Magyar Országos Levéltár
Kurecskó Mihály

Altenburger Gusztáv, az egyik legjelentősebb 19. századi magyar heraldikus nevéhez fűződik az 1874-ben elfogadott és több mint 40 évig használatban lévő állami középcímer elkészítése. Emellett megtervezte az ország nagycímerét is, amely azonban soha nem került használatba, csupán mint heraldikatörténeti érdekesség érdemel figyelmet.



Altenburger Gusztáv (1841-1895) Budapest város hivatalnokaként dolgozott, ám a heraldika iránt érdeklődő közönség az egyik legjelentősebb 19. századi heraldikusként tartja számon. Számos műve közül az 1885-ben megjelent Magyarország címertára a legjelentősebb. A Magyar Országos Levéltárban található hagyatékának legkutatottabb része a magyarországi települések pecsét- és bélyegzőlenyomatait, valamint címerkivágatait tartalmazó tétel.

Kevésbé ismert dolog, hogy 1874-ben ő tervezte meg a Magyar Állami címert – középcímert – , melyet az uralkodó 1874. február 9-én szentesített.

A kiegyezés után 1868-ban Fiuménak Magyarországhoz csatolása szükségessé tette a magyar állami címer módosítását, ezért a Képviselőház „az államcímer hibátlan alakjának meghatározására” országos bizottságot küldött ki, melynek Horváth Mihály és Henszelmann Imre által írt jelentése megjelent a Századok 1872. évfolyam 96–101. oldalán. A bizottság címertervét a hivatkozott szám 101–106. oldalán bírálta Altenburger, akinek legfőbb kifogása az volt, hogy Fiume kétfejű sast ábrázoló címere a címer közepére kerülne és ezt sokan szívpajzsnak, vagy főcímernek tekintenék.


http://mol.gov.hu/images/ups/2311.jpg

Ferenc József szentesíti a magyar középcímert
K 26 – Polgári Kori Kormányhatósági Levéltárak – Miniszterelnökségi Levéltár – Miniszterelnökség – Központilag iktatott és irattározott iratok – 1874–II–268.


Végül az Altenburger által készített tervet fogadta el az uralkodó 1874-ben, mely annyiban különbözik a kiegyezés után szentesített címertől, hogy alsó ékként jelenik meg benne Fiume címere, egyéb tekintetben teljesen hasonló, tehát a szívpajzsban Magyarország, az 1. mezőben Dalmácia, a 2. mezőben Horvátország, a 3. mezőben Szlavónia, a 4. mezőben Erdély címere található.

http://mol.gov.hu/images/ups/2312.jpg


Az ezt követő időkben a kis- és középcímerek ábrázolása, egyes elemei és azok összetétele tekintetében olyan zavar uralkodott el, hogy Bánffy Dezső miniszterelnök a 3755/1895. ME számú rendelettel szükségesnek látta rendezni a kis- és középcímer ábrázolásának kérdését. 1915. október 10-én az uralkodó szentesítette az új állami kis- és középcímert, mely alapján a Minisztertanács október 27-én tartott ülés 2. napirendi pontjaként elfogadta a 3970/1915. ME számú rendeletet. Ez oly módon változtatta meg a középcímert, hogy az alsó éket ketté osztotta, annak jobb felébe Bosznia-Hercegovina, bal felébe Fiume címere került. A hivatkozott rendelet 11 §-a az állami nagycímer kérdését elnapolta.


Az Altenburger-féle nagycímer terve
V 5 – Pecsétgyűjtemény – Altenburger Gusztáv ás Réső Ensel Sándor címer- és pecsétgyűjteménye – A/III/b – 6. tétel


Az itt bemutatásra kerülő dokumentum Altenburger Gusztáv Magyar Állami Nagycímerterve. A nagycímer a középcímerben ábrázolt címerek mellett olyan városok, területek, tartományok címereit is tartalmazza, amelyek hosszabb-rövidebb ideig a magyar királyság uralma alá tartoztak és ezek szerepeltetése egy címerben jelezte, hogy véglegesen soha nem mondtak le az adott terület megszerzéséről – ezért nevezik a nagycímert igénycímernek is. A címerterv érdekessége, hogy számos magyarországi népcsoport címerét is tartalmazza, de külön említésre méltó, hogy 34–40. számú címerek közt olyan területek – például 36. Galícia, 37. Lemberg (ez utóbbi a vázlatban nincs feloldva) – címereit is tartalmazza, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia joghatósága alatt álltak, éppen ezért nem véletlen, hogy komolyan nem merült fel ennek a címertervnek a törvénybe iktatása. Sajnos a címerterv keletkezési idejét az iratanyag alapján nem tudjuk pontosabban meghatározni, vélhetőleg 1868 és 1895 (a szerző halála) közt keletkezhetett és napjainkban a történészek számára csak mint heraldikai kuriózum tarthat számot érdeklődésre.



Nincsenek megjegyzések: