2011. február 10., csütörtök

Katolikus liturgikus szótár

Akantuszlevél: Az akantusz a medveköröm növény görög elnevezése. Az akantuszlevél a görög építészet kedvelt eleme volt, később liturgikus tárgyakon is elterjedt és kedvelt díszítés lett.

Akolítus: Jelentése: gyertyavivő. A kisebb egyházi rend tagja. Feladata az oltár szolgálata.

Alba: Fehér, vászonból készült, bő, bokáig érő hosszú ing. Eredete a tunika. A liturgikus cselekedetekben szolgálattevők közös ruhája. A barokk és rokokó korban alul és az ingujjak végén csipkével díszítették. Később népművészeti motívumok is rákerülhettek. Fehér színe szimbóluma az örömnek, a feltámadásnak, a Jelenések könyve szerint a mennyei liturgiának.

Ambó: Lépcsővel megközelíthető, kiemelt hely a szentmise olvasmányainak felolvasására és egyes liturgikus énekek számára.

Ampolna-készlet: Misekanna-készlet. Szentmisén használatos kancsócskák, a bor és a víz számára. Rendszerint betű jelzi tartalmukat: „A”=Aqua (víz), „V”=Vinum (bor). Az ampolnákat tálcára helyezték. Mind a tálca, mind az ampolnák díszes kiképzésűek voltak.

Antipendium: Az oltárnak a néppel szemben levő oldalát borító terítő, melyet gazdagon díszítettek.

Baluszter: Korlátláb, mellvéd. Liturgikus tárgyakon is alkalmazott díszítőelem.

Birétum: Papi fejfedő. A tridenti zsinatig puha, kerek sapka volt. A 17. századtól kikeményítették, és tetején három vagy négy „bordával” a katolikus papság jellegzetes viselete lett. Színe a papi és prelátusi ranghoz igazodott. A bíborosokat ma is vörös birétum átadásával iktatja be a pápa.

Bouillonhímzés: Arany- ill. ezüst fémszállal történő hímzéstechnika.

Bursa: A korporále befogadására alkalmas, négyzet alakú, keményített tasak, amely a miseruha anyagából készült. Használata ma már nem kötelező. Így nevezik azt a nyakba akasztható, rendszerint selyemből készült tasakot is, melyben betegellátáskor az Oltáriszentséget viszik.

Cappa magna: Főpapi, kanonoki díszöltözet. Hosszú, gazdagon redőzött, uszályos, lila köpeny. Télen szőrmegallért helyeztek rá. Az érsekek hermelines szőrmegallért viseltek rajta.

Casula (miseruha): A szentmisét bemutató pap legfelső ruházata. Az ókorban szövetből készült, harang alakú felsőruha volt, amit utazóköpenyként használtak. A félkör alakú szövetet elöl összevarrták, s a fej számára nyílást hagytak. A ruha viselőjét a casula teljesen körbevette, a kezek használatakor bő redőkben feltűrték. Díszesebb kivitelben a koraközépkortól a klerikusok általánosan használt felsőruhája lett, melyet a legkülönbözőbb szertartásokhoz hordtak. Egyre nehezebb anyagokból készült, és egyre gazdagabban díszítették. Ez hozzájárult méretének zsugorodásához, mely végül csak a hátat és a mellet fedte, és így elvesztette ruha jellegét. A barokk korban a ruha alját lekerekítették, ekkor alakult ki az ún. hegedűforma. Később kezdtek visszatérni a korábbi, eredeti formához. Egyszerűsödött a díszítés, a hangsúly inkább a casula anyagának nemességére helyeződött. Színének fontos szerepe van az ünnepek és szent idők liturgikus jelzésében. Ld. Liturgikus színek.

Cibórium: Fedeles kehely. Az oltár fölé szilárd oltármennyezetről építettek, melyre gyakran függesztették az Eukarisztiát őrző galamb alakú edényt. Erről a cibórium-oltárról kapta a nevét a cibórium-kehely vagy cibórium-tál, melyben az átváltoztatott Szentostyát őrzik a szentmise után, hogy misén kívűl is lehessen áldoztatni, elsősorban a betegeket. Legtöbbször fedéllel ellátott kehely, melyet gyakran vélummal (kehelykendővel) letakarnak.

Cingulum: Az albát összekötő, legtöbbször fehér öv. Ha az alba szabása nem teszi szükségessé, használata elhagyható. Így nevezik a klerikusok reverendája felett viselt 10-12 cm széles szalag-övet is, melynek két vége bal oldalt függ, és rojtban végződik. A színe kifejezi a klerikus rangját. Papoké fekete, püspöké lila, bíborosoké vörös, a pápáé fehér.

Corpus: Krisztus testének szobrászati ábrázolása a feszületen.

Crux Tolosana: Toulous-i kereszt. Viselési jogát Mária Terézia adományozta 1779-ben a kalocsai káptalannak. Ünnepeken és az egyházmegyén kívüli diplomáciai szolgálat teljesítése során használták.

Dalmatika: A szerpapok ruhája. Az ókorban Dalmáciából elterjedt fehér szövetből készült, csuklóig és bokáig érő ruhát értettek alatt, melynek jellegzetessége a párhuzamosan hosszábban végigfutó két piros vagy bíbor csík volt. A 4. századtól a pápa és archidiakónusának díszruhája. Később a diakónus (szerpap) liturgikus öltözete lett. Hasonló változáson ment át, mint a casula. Egyre nehezebb és díszesebb anyagból készítették, mind ujja, mind hossza megrövidült. A könnyebb felölthetőség kedvéért a ruhát és ujjait kétfelé vágták, és felöltése után gombokkal vagy szalagokkal erősítették össze. A szokásos miseruha készlethez ettől fogva hozzátartozott. A casulával azonos anyagból és díszítéssel készült, melyet olyan szertartásokon, amelyeken több pap is részt vett, a diakónus ill. szubdiakónus. Ld. még diakónus, szubdiakónus.

Diakónus: Szerpap. Az egyházi rend alsó fokán áll a diakónus, aki éppúgy, mint minden keresztény, meghívást kapott Krisztus követésére és mások szolgálatára, felszentelése folytán azonban szentségi megbízásból végzi küldetését. A diakónus feladata, hogy a püspök és papjainak segítségére legyen az Íge, az oltár és a szeretet szolgálatában.

Érsek: Metropolita. A területileg szomszédos egyházmegyék egyháztartományokba (metropolia) szerveződnek. Az egyháztartomány élén áll a metropolita, aki saját egyházmegyéjének (főegyházmegye) érseke. Az egyháztartományába tartozó egyházmegyék az ő szuffragáneusai (alárendeltjei), melyek felett felügyeleti joga van.

Feszület: Olyan kereszt, melyen a megfeszített Jézus Krisztust ábrázolják a szobrászat eszközeivel.

Füstölő (thuribulum): Láncokon függő, fedővel ellátott edény, melyben a tömjénezéshez szükséges faszénparazsat tartják. Fedelét egy lánc segítségével fel lehet húzni, s így a parázsra a tömjént rászórni.

Gránátalma: Mint díszítőmotívum már az ókorban ismeretes volt. A gránátalmaminta arab-mór eredetű textildíszítmény. A 14. századtól elterjedt az európai szővőiparban. Kedvelt díszítőeleme volt a liturgikus öltözeteknek.

Gremiale: A püspök ölébe tett kendőszerű lepel a nap liturgikus színében, melyet akkor helyeztek oda, amikor a főpapi mise alatt hosszabb ideig ült. Ma inkább már csak akkor használják, ha a miseruhát valóban szükséges megóvni valamitől, pl.: hamvazáskor, olajjal való megkenéskor. A casulával, dalmatikával azonos anyagból és díszítéssel készül.

Kanonok: Papi méltóság. A káptalan tagja.

Kanonoki mellkereszt: A káptalan tagjainak, a kanonoknak méltóságjelvénye. Többnyire egyszerűbb kivitelű, kevés díszítéssel látták el, nemes anyagból készült.

Káptalan: A püspökök tanácsadó és segítő testülete. Magyarországon 1874-ig, a közjegyzői intézmény bevezetéséig, hiteleshelyként is működtek.

Karing: Öv nélküli térdig érő fehér vászoning, melyet a klérus és a segédkezők egyaránt viselnek. A püspök és pap a reverenda fölé veszi fel, amikor istentiszteleten nem tevékeny módon vesz részt. Misén kívül is viselik, pl.: gyóntatáskor, palásttal végzett szertartáson. A karinget is, az albához hasonlóan korábban csipkével vagy hímzéssel díszítették. Ma egyszerűbb anyagból készülnek.

Kartus: Díszítő keretmotívum, melynek üresen hagyott középős részére gyakran feliratot, címert helyeztek. Rajza változatos és mozgalmas. A szaggatott, göngyölődő pergamenlap stilizált grafikai ábrázolásából fejlődött ki. Formája a gótikában szalag-, a barokk művészetben pajzsszerű. A rokokóban kagylós, füzéres kialakítású volt. A liturgikus tárgyakon is megjelenő kedvelt díszítőforma.

Kehely, kehelyfelszerelés: A miséknél az átváltoztatásra kerülő bor befogadására alkalmas talpas ivóedény. Hármas tagolású: 1. talp, 2. szár, melyen a szárgomb (nódusz) helyezkedik el, és a 3. kuppa, az ivócsésze. A kehelyfelszerelés tagjait ugyanolyan anyagból készítették, mint pl.: a casulát, dalmatikát. A kehelytakaró a vélum. A vélumra helyezték rá a bursát. A kelyhen lévő paténára került a palla, erre pedig a kehelykendő, a purifikatórium.

Kolofón: A könyvet felépítő egyik szerkezeti elem, nevét Kolophón ókori görög városról kapta. A kiadásra vonatkozó záradék neve. Tartalmazza a kiadásért felelősök nevét, az ívterjedelmet, ívnagyságot, a nyomdai adatokat, a példányszámot.

Korporále: Négyszögletes oltárterítő, mely eredetileg az egész oltárt befedte az adományok előkészítésekor. Később kb. 60x60 cm-es méretűre zsugorodott. A felajánlás előtt a bursában viszik a kehellyel együtt az oltárra, s csak akkor terítik ki. Majd áldozás után ismét felszedik, és a kehellyel együtt elviszik. A szentmisében és azon kívül mindig a korporáléra helyezik a szent edényeket, melyekben az Oltáriszentség van. A tabernákulumban állandóan ki van terítve.

Krizma-tartó: Ld. Olajszelencék.

Lektor: A kisebb egyházi rend tagja, feladata a szentírási részek felolvasása az istentiszteleten.

Liturgikus színek: A nyugati egyházban ünnepeken a szent ruhákat (pl.: miseruha) az adott ünnep jellegének megfelelő színben viselik. Fehér szín: húsvéti időszak és karácsony, az Úr ünnepein (kivéve a szenvedésre vonatkozóan), Szűz Mária és a nem vértanú szentek ünnepén, és néhány más alkalommal: Mindenszentek, Szent Pál megtérése ünnepén. Piros szín: Virágvasárnap, Nagypéntek, Pünkösd, az Úr szenvedésének ünnepein, az apostolok és evangélisták, valamint a vértanúk ünnepén. Zöld szín: Évközi vasárnapok és hétköznapok. Lila szín: Ádvent és nagyböjt idején. Fekete szín: Gyászmise. Rózsaszín: Ádvent III. és nagyböjt IV. vasárnapján.

Manipulus: Kézkendő. Eredetileg a kézben tartott, az izzadság letörlésére szolgáló kendő volt, mely a 6-11. századtól általánosan a miseruha bal karra erősített, díszes részévé vált. A szubdiakónus, diakónus és a pap viselte. A szubdiakonátus eltörlésével a használata is megszűnt.

Metropolita: ld. Érsek.

Mitra: Püspöksüveg.

Mocetum, mocetta: Vállgallér. Valóságos és címzetes prelátusok könyökig érő, elöl gombolt, rangjuknak megfelelő színű ruhadarabja, melyet a karingre vesznek fel. A szertartásra bevonuláskor viselik, ill. olyan szertartás alatt, melyen nem ők tartanak.

Monstrancia: Szentségtartó, úrmutató, mely az Oltáriszentség kitételére és körmeneteken való hordozására szolgál. Díszítettsége mindig az adott kor szokásának megfelelő.

Nagyprépost: A káptalan elöljárója.

Navicula: Talpas, hajó alakú edény. Tömjéntartó, melyből kis kanálka segítségével hintik a tömjént a füstölőben lévő faszénparázsra.

Olajszelencék: Belül üvegből vagy nemes angyagból készült kis, kerek fémdobozkák, melyekben a szent olajokat tartják. Ezeket egyes szentségek kiszolgáltatásánál használják. A „B” vagy „O” betűvel jelzett szelencében a keresztelendők olaját, a „CH” vagy „SC”-vel jelzettben a krizmát, az „I” jelűben pedig a betegek olaját tartják. Az olajat ünnepélyesen Nagycsütörtökön szentelik.

Orarium: Verítéket, szájat törlő kendő volt, mely már az ókorban állami, végül egyházi rangot jelző ruhadarabbá vált. A stóla belőle alakult ki. Ld. még stóla.

Ordinarius: Az egyházon belül joghatósággal rendelkező személy. A pápa az egyetemes egyház ordináriusa, aki teljes törvényhozói, kormányzói és végrehajtási joghatósággal rendelkezik. Az általános szóhasználat ordináriusnak a megyés püspököt nevezi, aki saját egyházmegyéjében rendelkezik joghatósággal.

Ornatus: Az ünnepi misén használt díszesebb liturgikus öltözetek készlete a misézők és a felszentelt segédkezők számára.

Palla: A szentmisében eredetileg az oltárra készített adományokra ráterítették a felső oltárterítő egy részét, hogy a kánon alatt védjék a rovaroktól és a portól. Később kisebb négyzet alakú kartonnal keményített kehelyfedő lett belőle, melyet csupán a kehelybe öntött és átváltoztatott bor megóvására tettek fel. Az új előírások szerint használata akkor szükséges, ha valóban annak a veszélye forog fenn, hogy rovarok szállhatnak a kehelybe. Ld. még kehelyfelszerelés.

Pallium: Azt a hatalmat jelölő ruhadarab, amellyel a jog a római egyházzal közösségben lévő metropolitát (érseket) ruházza fel egyháztartományában. Eredetileg bal vállra akasztott, hosszú köpeny volt, mely az ókorban állami hivatali jellé vált. Később a bal vállra vetett, keresztekkel díszített sálszerű szövet. Konstantin császár a pápának palliumot adományozott, aki azt később megosztotta a metropolitákkal (érsekekkel), és privilégiumok alapján az egyes püspökökkel. A korábban bő köpeny ma csupán keskeny gyapjúszövetcsík, mely a nyakat gallérként veszi körül, a mell, ill. a hát közepéig érő két szárral. A nyak résznél 4 fekete kis kereszt, a két lelógó száron 1-1 kereszt van beszőve. Három tű (palliumtű) rögzíti a miseruhához.

Palmetta: A pálmafa koronájának stilizált rajzából kialakított díszítőmotívum. Az ókori keleten elterjedt és kedvelt motívum volt. A görögöknél az örökkévalóság szimbólumaként szerepelt. A magyar honfoglaláskori ötvösművészetbe szaszanida közvetítéssel került.

Pásztorbot: A kora szerzetességben előbb az apátok által használt, pásztori tisztségükre emlékeztető, hosszú, hajlított végű bot. A 7. századtól kezdik le Hispániában használni a püspökök. A középkortól a püspöki hivatal jelképe. Prelátusok, apátok és prépostok is használják szentmiséken és egyéb szertartásoknál.

Paténa: Az ostya befogadására szolgáló, lapos kis tányérka, melyen felajánlják a kenyeret és az átváltoztatás után is azon tartják Krisztus testét. Régen klasszikus formájában sekély mélyedéssel a kehelyre illett, annak tartozéka volt. A csak pap számára készített kisebb paténát felváltotta az egyetlen nagyobb méretű áldoztató tálka, melyen a miséző, a segédkezők és a hívek ostyája is elfér.

Pectorale: Mellkereszt. Korán szokássá vált a keresztények között a nyakba akasztott vagy ruhára erősített kisebb kereszt viselése. A 12. századtól a reverendán és a miseruha alatt viselt mellkereszt püspöki, apáti és prelátusi jelvényt.

Pileolus: Nem liturgikus jellegű főfedő. A pápa, püspökök, valóságos prelátusok viselik a rangjuknak megfelelő színben. A korábban jóval nagyobb kalap a barokk korban lett kis, kerek főfedő. A mise alatt a Sanctustól az áldozás végéig leteszik.

Pluviale: Palást. Félkör alakú, eredetileg csuklyával ellátott köpeny. Elöl gazdagon díszített csat fogja össze. A szentmisén kívüli liturgikus eseményeknél (körmenet, házasság, temetés, litánia,…) viseli a szolgálattevő pap. Színe igazodik az egyházi év liturgikus színeihez. Az ornátus többi darabjával azonos anyagból és mintával készült.

Prelátus: 1. Főpapok a pápa és a püspöki kollégium tagjai. 2. Területi prelatura: Isten népének egy körülhatárolt része, melynek gondozása prelátusra van bízva, aki azt megyéspüspök joghatósággal lelkipásztorként gondozza. 3. Személyi prelatura: Az Apostoli Szentszék sajátos helyzetekben állít fel ilyet, melyek világi papokból és diakónusokból állnak. Élén a prelátus áll. 4. Prelátusi rangot viselnek a római kúria magasabb beosztású tisztségviselői. 5. Címként adományozott rang joghatóság nélkül. A prelátusok a liturgiában rangjuknak megfelelő ruhát, azon kívül a püspökök és bizonyos ordináriusok főpapi jelvényeket viselnek.

Purifikatórium: Kehelykendő, a kehelyfelszerelés része. A kehely áldozás és öblítés utáni szárítására és az ajkak megtörlésére szolgál. A tridenti zsinat írta elő a ma is érvényben lévő használatát. Fehér vászonból készült. A misére kikészített kehelyre helyezik. Ld. még kehelyfelszerelés.

Püspök: Az egyházmegye kormányzója. A püspökszentelés folytán a pápával egységben a püspöki kollégium tagja lesz. Diakónusokat, papokat szentel, kiszolgáltatja a bérmálás szentségét. Megyés püspök az, akikre egy egyházmegye kormányzását bízták. Címzetes püspök többnyire melléjük vannak beosztva, munkájuk megkönnyítésére, ilyenek, pl.: segéd- vagy koadjutorpüspökök (öröklési jogú segédpüspök).

Reliquiarium: Ereklyetartó. Értékes fémből készült, gazdagon díszített ötvösmunkák, melyekbe Krisztustól, a szentektől ránk maradt emlékeket helyezik.

Reverenda: Papok által viselt, bokáig érő, alul bő szabású felső ruha. Az ókorban tunika fölé vett hosszú ujjú, bokáig érő, végiggombolt köntös volt, amely a népvándorlás kora óta klerikusok ruhája lett. A Tridenti zsinat óta előírás a fekete szín. A nyakrészét fehér gallér (kolláré) zárja. A pápa reverendája fehér, a bíborosoké vörös, a püspököké és prelátusoké lila színű.

Rozetta: Karéjos szélű, többnyire kerek, néha szögletes, öt- v. több szirmú stilizált rózsa. Az építészetben és az iparművészetben elterjedt, görög eredetű motívum.

Stóla: Hosszú, szalag alakú, vállon viselt ruhadarab. Gazdagon díszített, a miseruhával azonos anyagból és kivitelben készült. A stóla két azonos méretű szárát a püspök és a pap vállára akasztva melle előtt párhuzamosan viseli, a diakónus bal vállára fektetve, testét átlósan keresztezve a jobb karja alatt köti össze. Színe az adott liturgikus cselekményhez előírt szín. Ld. még orarium.

Szubdiakónus: Alszerpap. A kisebb rendek és a diakónus közt elhelyezkedő szolgálattevő. Feladata a zsolozsma mondása, szentlecke felolvasása volt. Liturgikus öltözetük eleinte a tunika volt, mely az idők során azonos lett a dalmatikával, és manipulust viseltek. VI. Pál 1972-ben feladataikat átadta a lektornak és az akolítusnak. Ezzel a római egyházban megszűnt a szubdiakónusok rendje.

Tabernákulum: Jelentése kis sátor. Szekrényke alakú szentségház, különösen a Tridenti zsinat óta, amelyben az Eukarisztiát őrzik. Gyakran imádó angyalok, szentek szobrai veszik körül, közelében örökmécses ég.

Thuribulum: Ld. Füstölő.

Vélum: A miséző kelyhet a felajánlásig, majd az áldoztatás után borító kehelytakaró. Színe és anyaga megegyezik a miseruháéval.

Voluta: Csigavonalban csavarodó tárcsa, a ión oszlopfő, konzolok, oltárok és épületoromzatok díszítőmotívuma. Az iparművészetben is elterjedt díszítőelem.

http://www.asztrik.hu/kincstar/muzeum/galeria/images/o73_60c.jpg

Nincsenek megjegyzések: